Tegnap jelentették be, lemondanak vezetői tisztségükről, mert tegnap sem állapodtak meg az önálló magyar főtanszékek létrehozásáról. Szilágyi Tibor rektorhelyettes azt mondta, lépésüknek közvetett hatása lehet.


„Ha mi továbbra is részt veszünk ezekben a vezetőségi struktúrákban, és közben ezek a struktúrák nem tartják be a törvényeket, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy mi magunk is részt vettünk ezeknek a törvénytelenségeknek az elkövetésében. Tehát fel kell hívnunk a világnak a figyelmét.”

A magyar rektorhelyettes azt mondta, a szenátus a magyar tagok nélkül is működőképes, mert biztosított a kétharmados többség, pusztán a megmaradt tagok kell fegyelmezettebbek legyenek. Két szenátusi tag hiányzásával már döntőképtelen lesz az egyetemi fórum. A MOGYE vezetői tegnap Mihnea Costoiu tárcanélküli miniszterrel tárgyaltak az önálló magyar főtanszékek létrehozásáról, de a találkozónak nem volt eredménye. Szilágyi Tibor azt mondta, a delegált miniszter inkább arra hajlott, hogy az egyetem román vezetőségének adjon igazat.

„Ő azért az egyik félnek az álláspontját képviselte inkább. Óvatosan, de nem pártfogolt minket.”

Szilágyi Tibor rektorhelyettes véleményét osztotta tegnap a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke is. Azt mondta, amikor a miniszter a diákokkal találkozott, arról próbálta őket meggyőzni, hogy jobb, ha a jelenlegi egyetemi struktúrában tanulnak. A találkozó után Mihnea Costoiu tárca nélküli miniszter azt mondta, az egyetemnek nem a magyar főtanszékek létrehozása a legfontosabb problémája.