2024-től nem közlekedhetnek Róma belvárosában a dízelautók jelentette be tegnap a város főpolgármestere. “Gyorsan kell cselekedni” a klímaváltozás ellen – írta Virginia Raggi Facebook-oldalán. A római bejelentés is tegnap hangzott el, amikor egy német bíróság úgy döntött, hogy ki lehet tiltani a dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a levegőminőség javítása céljából, és a Fiat-Chrysler, Olaszország legnagyobb gépkocsigyártója bejelentette, hogy felhagy a dízelüzemű autók gyártásával. 2015-ig az Európában eladott új gépkocsik több mint fele dízelüzemanyagú volt.  Nem újdonság egyébként a dízelüzemű autók kitiltása a nagyvárosokból, Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros már két évvel ezelőtt közösen jelentette be, hogy 2025-ről letiltják az utakról az ilyen járműveket  – írja az Index.