Az elmúlt tíz napban mintegy 200-an betegedtek meg, és egy ötéves gyermek bele is halt a fertőzésbe az ország déli részén lévő Odessza megyében – jelentette ma az UNIAN egészségügyi forrásokra hivatkozva. Az ukrán egészségügyi miniszter újságíróknak azt mondta, hogy járványról egyelőre nem lehet beszélni, és az ország valamennyi régiójában van elegendő kanyaró elleni oltószer. A fővárosban, Kijevben például az év eleje óta már 66-an betegedtek meg, közülük 54-en olyan gyermekek, akik nem kapták meg korábban a védőoltást. Jeleztek megbetegedéseket Kárpátaljáról és Herszon megyéből is, ezekből a régiókból viszont adatokat a fertőzöttek számáról még nem közöltek – számol be az MTI.