Nem vehetik el a beiratkozási dossziét a gyerekeiket beíratni akaró szülőktől az intézményben, mert a tanfelügyelőség megtiltotta ezt.  A többi iskolával ellentétben Római Katolikus Teológiai Líceumban tegnap nem kezdődhetett el a beiratkozás az előkészítő osztályba. Székely Szilárd igazgatóhelyettes a maszol.ro-nak elmondta, reggel telefonon utasították a tanfelügyelőségről, hogy nem fogadhatnak beiratkozókat addig, amíg tanintézmény helyzete nem tisztázódik. Az igazgatóhelyettes hozzátette, hogy várja az erre vonatkozó írott dokumentumot, illetve abban reménykedik, hogy mielőbb tisztázódik a helyzet, hiszen szép számban vannak jelentkezők az új tanévre. Eközben folytatódik az iskolában tanuló diákok szüleinek a kihallgatása. Ennek kapcsán Kincses Előd ügyvéd elmondta, a büntető perrendtartás előírásai szerint a szülőket nem lehet tanúként kihallgatni az katolikus gimnázium ügyében indított eljárás keretében, mivel a jogviszonyuk az iskolával később, a tanintézmény alapítása után keletkezett. Emiatt a héten Kincses Előd panaszt nyújt be Bukarestben a Legfelsőbb Bírói Tanácsnál a DNA marosvásárhelyi részlege által elkövetett túlkapások ellen, és kéri a szülők beidézésének leállítását. Eddig több mint száz szülőt hallgatott ki a DNA a katolikus gimnázium ügyében.