Közéleti műsorunknak, az Arcvonalnak azt mondta, nem biztos, hogy a csütörtöki ülésen megszavazzák, de biztos, hogy legkésőbb a második parlamenti ülésen megalakul az új kormány.

„Én úgy gondolom, hogy a második nekifutásra mindenképp sikerülni fog. Én úgy gondolom, hogy a parlament rá fog bólintani, hiszen ha ezt második nekifutásból sem teszik meg, akkor a parlament eléggé közel fog kerülni a parlamenti választásokhoz, amelyet úgy tűnik, a Demokrata Liberális Párt mindenképpen megpróbál elkerülni.”

Állapította meg Székely István politikai szakértő. Az alkotmány szerint ugyanis akkor lehet feloszlatni a parlamentet, ha egymásután kétszer visszautasítja a kormány megalakulását. Emil Boc volt miniszterelnök azt mondta, a kormánykoalíció azt szeretné, ha a kormányalakításról már csütörtökön szavazna a parlamnet.