A tiltakozók megpróbálták áttörni a rendőri kordont, hogy behatoljanak a parlament épületébe. Az egybegyűltek a mezőgazdasági ágazatot érintő egyes törvények módosítását kérik, példaként említették a tejtermelőkre vonatkozó jogszabályt, illetve a társulásokra, termelői szövetségekre vonatkozó törvényt. Emellett kérik az állami támogatások növelését, és időbeni folyósítását. Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője szerint jogos a gazdatársadalom felháborodása, hiszen évek óta nem késtek ennyit a támogatások, a gazdák hónapok óta várják a tavaly őszre ígért szubvenciót.

„A minisztériumnak tudomásul kell vennie, hogy akkor, amikor egy intézmény a feladatát nem végzi el, ilyen megmozdulásokra, tüntetésekre számíthat. Bízom benne, hogy ez a nyomás arra készteti majd a minisztérium vezetőit, hogy napokon belül elkezdjék a területalapú támogatás kifizetését, hisz májusig halogatni ezt elfogadhatatlan.”

Tánczos Barnát, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetőjét hallották. A tüntető gazdák azt is követelik, hogy hozzanak egy új törvényt a mezőgazdasági területekre vonatkozóan, amely által megakadályozható, hogy a termőföldek külföldi tulajdonba kerüljenek. A gazdák tiltakozása 11 órakor kezdődött, és este 6 óráig tart. A szervezők 5-7000 résztvevőre számítanak.