Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a Vásárhelyi Hírlapnak azt nyilatkozta, a pályamunkákat elbíráló zsűri múlt héten hozott döntést a győztes munkáról, eszerint a székelyudvarhelyi Harmath Istvánt bízta meg a köztéri szobor elkészítésével. Az alkotás a terv szerint 4 méter magas lesz, és a központi parkban helyezik el. A múzeum igazgatója, aki egyben a szobor ötletgazdája is, azt nyilatkozta, a polgármesteri hivatal idei költségvetésében különítettek már el pénzt arra, hogy megkezdjék a helyszín kialakítását, és szerződést kössenek az alkotóval. Versenytárgyalást kell még kiírni a szobor megöntésére is. Bethlen Gábor szobrát az eredeti tervek szerint Marosvásárhely szabad királyi városi rangra emelésének 400. évfordulójára kellett volna elhelyezni a központi parkban, de a kivitelezést olyan okok is hátráltatták, mint a szobor helyének megállapítása, annak elfogadtatása, korábban ugyanis a vár melletti zöld övezet is felmerült lehetséges helyszínként.