A megye 38 RMDSZ-es polgármestere ma tanácskozott arról, hogy milyen álláspontot képviseljen holnap a Szövetségi Állandó Tanácson azzal kapcsolatban, hogy kit támogasson az RMDSZ az államfő-választás második fordulójában. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke az Erdély FM-nek azt mondta, ez egy nehéz kérdés, és nem szabad érzelmi alapú döntést hozni. A szövetségnek azt kell eldöntenie, hogy kormányon marad, és Victor Pontat támogatja, vagy pedig az ellenzéki Klaus Johannist.

„Az a tapasztalat, hogy egy kormányzó párt sokkal több lehetőséggel rendelkezik önkormányzati fejlesztések szempontjából. Ebből a megfontolásból természetesen az önkormányzati vezetőink többsége úgy gondolja, hogy ezt a biztonságos, kipróbált utat érdemes lecserélni egy bizonytalan ellenzékiségre. Van is egy kevés tapasztalat, hogy amíg ellenzékben volt az RMDSZ, mire számíthattak az önkormányzatok.”

– magyarázta Brassai Zsombor. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke azt is elmondta, egyes polgármesterek attól tartanak, hogy ha az RMDSZ a baloldal felé megy, azaz továbbra is kitart Victor Ponta és a melléje felsorakozó politikai alakulatok mellett, akkor elveszíthetik az erdélyi magyar választók bizalmát. Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa holnap ülésezik Kolozsváron, itt döntik el, hogy a szövetség melyik államfőjelöltet támogatja.