Kevésen múlott, hogy ne fajuljon tettlegességig  ma délelőtt a Liviu Dragnea szociáldemokrata párti elnök perét megelőző szimpátia- és ellentüntetés. Megközelítőleg 200-an gyűltek össze a legfelsőbb bíróságnál a pártvezetőre várva, akit a fiktív alkalmazásokkal kapcsolatos perben hallgatnak ki. Az összegyűltek egy része tüntetett Dragnea ellen, a másik része támogatta a képviselőház elnökét. A csendőrség jelentős erőkkel szállt ki a helyszínre, hogy a két csoportot megpróbálja távol tartani egymástól. Közben három személyt előállítottak mindkét táborból. Ellenük közrend megzavarása és csendháborítás miatt indítanak eljárást. A mai tárgyalás rövid időre félbeszakadt, mert Dragnea ügyvédei keresetet nyújtottak be az öttagú bírói tanács egyik tagjának kicserélésére. A keresetet visszautasították, a tárgyalás félórás szünet után folytatódott. A PSD és a képviselőház elnökét azért állították bíróság elé, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, állítólag az ő közbenjárására a megyei tanács költségvetéséből fizettek két olyan alkalmazottat, akik valójában nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem a párt megyei szervezeténél dolgoztak.