Tegnap az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a határokon átnyúló korrupciós és csalási bűnesetek megszűntetését végző Európai Ügyészség  létrehozását. Ez az Ügyészség jogosult lesz nyomozások és vádhatósági eljárások lefolytatására. Ide tartoznak majd a csalások és áfacsalások, valamint az unió pénzügyi érdekeit sértő egyéb bűncselekmények.  Eddig 20 EU-tagállam, köztük Románia is jelezte csatlakozási szándékát. Magyarország nem vesz részt az együttműködésben. A kormány álláspontja szerint jelenleg is vannak olyan intézmények, amelyek az ilyen ügyekkel foglalkoznak. Az Európai Ügyészség a rendelet hatálybalépésétől számított három év elteltével kezdheti meg a működését – írja az MTI.