Valószínűleg kevesebben fognak spekulálni a roncsautók után kapott értékjegyekkel, miután a programot módosította a környezetvédelmi minisztérium. Korodi Attila tárcavezető azt mondta az ErdélyFm-nek, ezentúl elektronikus formában kapják a vócsereket az autók tulajdonosai.

„A roncsbevevő fémtelepeknél felmerültek olyan szabálytalanságok, amelyeket mindenképp ki akartunk küszöbölni. A legkönnyebb megoldás az volt és a legésszerűbb, hogy egy országos, elektronikus adatbázist állítottunk fel, elektronikus jegyeket lehet egy roncsautó után kapni és ezt egyszer lehet felhasználni, vagy direkt a tulajdonos, vagy az, akivel együtt bemennek az autókereskedésbe, hogy a roncsautó-programra beiratkozzanak.”

Korodi Attila környezetvédelmi miniszter szerint az autópark felújítását is biztosítják azzal a módosítással, hogy az autókereskedéseken keresztül osztják az értékjegyeket. Így ugyanis csak az vehet részt a programban, aki nem csak a forgalomból íratná ki régi autóját, de azt újra is cserélné.

„Volt egy matematikai modellezés és ez azt mutatja, hogy ezekkel a mechanizmusokkal a roncsautó-program jövőre is működtethető. Tényleg az az érdekünk, hogy nem csak, hogy a roncsautókat kivegyük a forgalomból, hanem a tulajdonosokat új autók fele tereljük, hogy nem újabb roncsokkal teljen fel a román piac.”

Korodi Attila tárcavezető azt mondta, ebben az évben legtöbb 20 ezer régi autót vonnának ki forgalomból, mindegyik jármű után 6500 lejes értékjegyet kap a tulajdonos. Az értékjegyeket nem osztják le a megyék között, hanem egy országos adatbázist hoznak létre az autókereskedők által benyújtott kérésekből, és ez alapján továbbítják az igénylőknek az elektronikus értékjegyeket. Idén már a 8 évesnél régebbi autókat is becserélhetik a tulajdonosok.