Ahhoz, hogy több állami lakást lehessen építeni, először az önkormányzatok kell megoldják az üres telkek kérdését – állapította meg Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter.

„Ennek több összetevője van, az egyik a költségvetés, hiszen ezt országos költségvetésből fizetjük vagy külföldi hitelekből. A másik, hogy tényleg van egy ilyen, hogy bizonyos helyeken, nagyvárosokban főleg a polgármesteri hivatalok nem adnak telket.”

Az új lakások iránt főleg a nagyvárosokban nagy az igény. Idén 3 ezer ANL-s lakás épül fel, így összesen majdnem 20 ezer olyan állami lakás lesz, amelyet a fiatalok bérbe vehetnek. Tervek szerint 2010-re 38 ezer ifjúsági lakás kell elkészüljön.