Balog Zoltán, a magyarországi emberi erőforrások minisztere ma jelentette be az új programot, amely két részből állna, egy hallgatói és egy oktatói mobilitási programból. A hallgatók számára 234 millió forintos keretet, az oktatóknak 140 millió forintot biztosítanának a következő tanévre. Balog Zoltán azt is közölte, a hallgatói szerződéseket már január elsejétől megkötik. Az ösztöndíjra szánt finanszírozást továbbítják a felsőoktatási intézményeknek, a tanintézetek pedig autonóm módon dönthetnek arról, hogy hogyan hirdetik meg a jelentkezést az ösztöndíjas képzésekre. Balog Zoltán kiemelte, olyan rendszert szeretnének létrehozni, amelyben a hallgatói mobilitás magyar-magyar viszonylatban is lehetségessé válna, hasonlóan az uniós Erasmus mobilitási programhoz. Az oktatói mobilitási alprogram kapcsán elmondta, ennek az lenne a célja, hogy ha egy külhoni intézménynek magyarországi oktatóra van szüksége valamilyen képzéshez, akkor ezt tudják megoldani.