A mai volt a hatodik egymást követő csütörtök, hogy a fiatalok utcára vonultak Belgiumban, hogy erőteljesebb fellépést követeljenek a klímaváltozás ellen. Brüsszelben mintegy 11 ezer, Monsban pedig legalább ezer fiatal gyűlt össze. A tüntetők nagyrészt középiskolások voltak, de részt vettek egyetemisták, valamint a Nagyszülők a klímáért nevű mozgalom is. A Fiatalok a klímáért nevű mozgalom, egy olyan klímapolitika elfogadását követeli a belga kormánytól és az Európai Uniótól, amelynek célja, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon a Föld légkörének felmelegedése az iparosodás előtti mértékhez képest. Ezért a májusi belgiumi és EP-választásokig minden csütörtökön tüntetni fognak, amíg nem kapnak megfelelő választ a politikai vezetőktől. A helyi média szerint több iskolában is úgy döntöttek, hogy nem írják be a tüntetések miatti hiányzásokat, sokaknak pedig a szüleik igazolják a távollétüket.