Állítja a Romániai Egyetemisták Szervezeteinek Országos Szövetsége. A szövetség mai közleménye szerint az oktatási törvény kimondja, hogy a GDP legalább 6 százalékát kell az oktatásra fordítani, az idei költségvetés 3,02 százalékot irányoz elő erre a területre. Továbbá a diákszervezet jelentéktelennek nevezi a diákkollégiumokra és étkeztetésre fordított pénzalap 8 százalékos bővítését is, valamint a beruházásokra előirányzott alapok sem nőttek tavalyhoz képest, amikor 70 százalékkal kisebb összeget fordítottak erre, mint egy évvel korábban. Ez pedig azt mutatja, hogy a tanügy idén sem élvez prioritást a kormány számára- olvasható a közleményben.