Levelet küldött a Moldovai Köztársaságban kialakult helyzettel kapcsolatban a román államfő Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének és Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének – közölte az Államelnöki Hivatal. A levél szerint Románia  aggodalommal követi a Moldovai Köztársaságban kialakult helyzetet. A Chişinăuban fennálló alkotmányos és politikai válság az ország, sőt, az egész régió stabilitását veszélyezteti, és ezt az Európai Unió tagállamai nem hagyhatják figyelmen kívül – vélekedik Klaus Johannis. A román államfő hangsúlyozza, hogy meggyőződése szerint az Európai Uniónak tartania kell magát az európai szomszédságpolitika valamint az EU globális stratégiája keretében tett vállalásaihoz, és válaszolnia kell a Moldovai Köztársaság állampolgárai igényeire, akiknek nagy többsége az uniós csatlakozás mellett foglalt állást, amint az a 2019 februári parlamenti választásokkor is kiderült. Johannis kéri, hogy az EU tagállamaival együtt sürgősen találjanak az uniós normákba és értékekbe illeszkedő módot a Moldovai Köztársaságban kialakult helyzet rendezésére.