A tömeg a Székely Vértanúk emlékművétől a Maros Megyei Prefektúra épülete felé tart. A Székely Vértanúk emlékművénél tartott, 4 órától kezdődő megemlékezésen részt vett Korodi Zsuzsa kolléganőm is, aki a helyszínről tudósított:

„A szervezők előzetes becslésétől eltérően nincsenek 40 ezeren a Postaréten, kb. 5-6000 személy vett részt a megemlékezésen. A szervezők megkeresésünkre azt mondták, hogy ők nem számolják a jelenlévőket, csak amikor a tömeg elkezd levonulni a prefektúra felé, akkor fogják a résztvevőket megszámolni, belső rendőrségi források szerint csak 4000-en vannak. Nagyon sok csendőr van itt, és nem csak itt, hanem a városban, a főtértől egészen, a vár épülete mellett, illetve a kórházzal szemben is, ott szálltak le a buszokról a távolabbról érkezők, és mintegy 30 nagy buszt számoltam. Mindenhol körbe vagyunk véve rendőrökkel, csendőrökkel, nagyon nagy a jelenlét. Az is érdekes, hogy nagyon sok magyarul beszélő rendőrrel találkoztam. Nem láttam rendbontókat, vannak Hatvannégy Vármegyések, de nagyon kevesen, és az is érdekes, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke korábban azt kérte a résztvevőktől, hogy ne hozzák magukkal semmilyen ideológiai csoport jelképét, tárgyait és nincs is ilyesmi, viszont nagyon sok székely zászló van, Árpád-sávos zászlót csak egyet láttam.”

A megemlékezésen elsőként Izsák Balázs, az SZNT elnöke szólalt fel, aki felolvasta a székely szabadság napja alkalmából szervezett tüntetés kiáltványát, amelyben Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követelik. A második felszólaló Tőkés László Ep-képviselő volt, aki beszédében román-magyar kerekasztalt sürgetett az autonómia ügyében. A megemlékezésen felszólalt Bíró Zsolt, az MPP elnöke is, beszédét füttyszóval kísérte a tömeg. A megemlékezés koszorúzással zárult, majd a résztvevők elindultak a mintegy 2 km-re levőprefektúra épülete felé, ahol a régiósítási tervek ellen és Székelyföld autonómiájáért tüntetnek, illetve átadják a demonstráció petícióját a kormánybiztosnak. A demonstráció az előzetes bejelentés alapján este 7 órakor ér véget.