Egyetlen megyében sem fizette ki a tanügyminisztérium a szállítási költségeket azoknak a diákoknak, akiknek nincs lehetőségük ott iskolába járni, ahol laknak. Emiatt pedig több szülő is azon gondolkodik, hogy kiveszi a gyermekét az iskolából. Legalábbis így tudja Cseke Attila szenátor.

„Ez évben úgy tudom, hogy több megyében is, jobban mondva, ha korrekt akarok lenni, akkor én még nem tudok egy olyan megyét sem, ahol ebben az évben ezeket a költségeket megtérítették volna. Tehát ez azt jelenti, hogy a diákok bérleteit a szülők fizették. Utolsó fizetés, amiről én tudok, az 2008 decemberi bérletre vontakozik.”

Ezt a pénzt különben havonta kellene átutalja a szaktárca az iskoláknak, és azok a diákok kaphatják vissza az utazási költség árát, akiknek 50 kilométeres távolságon belül van az iskolájuk. Ha ennél messzebb kell utazniuk, csak félévenként 8 oda-vissza út árát kellene megtérítse a szaktárca.

„Ez egy törvény által szabályozott jog, tehát én ezt nem értem, hogy krízis ide, krízis oda, ha azokat a jogokat nem fizetjük, amelyek törvényben vannak szabályozva, akkor mit várjunk a többi területeken.”

-állapította meg Cseke Attila. Az RMDSZ-es szenátor ebben az ügyben írásbeli kérdést nyújtott be a miniszterelnöknek, és azt reméli, hogy ennek eredménye is lesz, annál is inkább mert ideiglenesen Emil Boc van a tanügyminisztérium élén.