Érdemi döntés nélkül ért véget ma a kormányfő és a parlamenti pártok vezetőinek találkozója, ahol a közalkalmazottak bérezését szabályozó törvényről tárgyaltak. A pártok abban állapodtak meg, hogy az új jogszabály kidolgozására egy bizottságot fognak létrehozni. A tanárok 50 százalékos béremelését nemrég elfogadta a parlament, az elmúlt hetekben pedig az egészségügyben dolgozók és a közhivatalnokok is legalább ekkora fizetésemelést követeltek. A kormány szerint azonban ilyen arányú emeléseket nem bír el az ország gazdasága, ezért kérte a pártokat, dolgozzanak ki új bérezési jogszabályt. Így viszont az új törvény már csak a következő kormányzati időszakban léphet érvénybe.