Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának volt államtitkára Facebookon reagált arra, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség érdekellentétet állapított meg esetében. Bejegyzésében azt írta, a közélet iránt érdeklődő aktív emberként tagja számos magyar civil szervezetnek, ez viszont nem jelenti azt, hogy bármelyikhez is patrimoniális kapcsolat, anyagi haszon vagy érdek fűzte volna. Sőt: az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala a kormányon belül 2001-ben elsőként indított nyílt pályázati rendszert, elbíráló bizottsággal, pontozásos elbírálással, precíz elszámolási szabályokkal – írja Markó Attila. Az ANI szerint Markó Attila államtitkárként aláírt négy olyan szerződést, amelyek alapján a kormány hatáskörébe tartozó Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vissza nem térítendő támogatásban részesítette a Romániai Magyar Jogászok Egyesületét, amelynek Markó Attila is tagja volt.