Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára azt mondta az ErdélyFm-nek, egyelőre nem lehet tudni, hogy a találkozó hány órakor kezdődik. Úgy látja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek 50 százalékos esélye van arra, hogy részt vegyen az új kormányzatban.

„Egyelőre van esély, de nem látom, hogy milyen esély. Van arra is esély, hogy kormányra kerüljünk, és van arra is esély, hogy ellenzékbe. Egyelőre teljesen nyitott.” -nyilatkozta az ErdélyFm-nek Kovács Péter. A szövetség főtitkára azt is mondta, a kormányzati szerepvállalás elvi feltételei az RMDSZ választási programjában szerepelnek, gyakorlati kikötése pedig az, hogy elsődleges partner legyen, vagyis minisztereket is jelölhessen.