Csibi Magor, a Természetvédelmi Világalap romániai vezetője a Maszolnak azt mondta, jó lépés, hogy az állam ingyenes erdővédelmet nyújt a 30 hektáros vagy annál kisebb erdős területeken, de nem elégséges. A kormány az ingyenes erdővédelemről múlt héten határozott, de már 2007-ben az uniós csatlakozáskor volt vállalása erre vonatkozólag, csak a 2008-as erdőtörvényt utóbb nem alkalmazták. Kártérítést sem fizettek azoknak a tulajdonosoknak, akiknek erdős területeit védetté nyilvánították, ez volt ugyanis a másik vállalás. A múlt heti kormányhatározat ezért csak korlátozott mértékben pozitív intézkedés az illetékes szerint. A kártérítés hiánya miatt számos erdőtulajdonos érzi úgy, hogy védett területté nyilvánított tulajdonuk inkább teher, mint előny, hiszen védett területen még a tűzifa sem termelhető ki.