Információs vonal homoszexuálisoknak

A szolgáltatást a tegnap indította a melegek jogait védő ACCEPT Egyesület. A forróvonalon naponta 10 és 18 óra között lehet érdeklődni nemi orientációval, HIV és AIDS fertőzéssel, valamint diszkriminációval kapcsolatos kérdésekről, illetve különböző rendezvényekről.

Négyszeresére nőtt idén a veszettséggel fertőzött állatok száma

Az ország 28 megyéjében jelentettek idén veszettséget. Ez a tavalyinak közel kétszerese. Az Egészségügyi Minisztérium óvintézkedéseket sürget a szakhatóságoktól, hogy a fertőzés nehogy emberre is átterjedjen. A veszettség az állatokra és az emberre nézve is gyógyíthatatlan, halálos kimenetelű betegség.

Veszteséges a méhészet

Az Udvarhelyszéki Örösi Méhész Egyesület elnökét, Ádám Józsefet kérdeztük arról, miért nehéz manapság megélni az ősi mesterségből. „Szinte veszteséggel dolgoznak, mert nem lehet kiszámítani előre az időjárást, tehát a méhész mindig augusztus elején tudja meg, hogy mi van a tarsolyában. De hogyha a méhész intenzíven méhészkedik és egy bizonyos méhállománnyal, amit vándoroltat, akkor még mindig […]

Elbocsátottak egy tanárnőt, mert megütötte egyik diákját

Az ügyben hozott döntését a bukaresti tanfelügyelőség figyelmeztető jelzésnek szánta. Az országban komoly problémát jelent az iskolai agresszió mind a tanár-diák-, mind a diákok közötti kapcsolatban. Egy nyáron közölt felmérés szerint az iskolán belüli erőszakos cselekedetek miatt a romániai gyermekek 70 százaléka szorong. A 2006-os UNICEF felmérés szerint a diákok 22 százalékát alázza meg, vagy […]

Virágkorát éli az elektromos bankügyintézés

Az Európai Unióban az ügyletek 70 százalékát interneten bonyolítják le. Románia valamivel elmaradottabb e téren: a lakosságnak kis százaléka veszi igénybe ezeket a szolgáltatásokat. A hazai adatokról Kovács Ildikó tájékoztatott. „Összesen, amit én tudok, 6 bank azok közül, amelyek most a román piacon jelen vannak, rendelkeznek ilyen szolgáltatásokkal. 2007-ben ezeknek összesen 120 ezer kliense volt, […]

Nem lesz holnap vasutassztrájk

A szaktárca, úgy tűnik, eleget tesz a szakszervezeti követeléseknek: majdnem 13 százalékkal emeli a béreket. Március 1-jétől 500, júliustól 540 lej lesz a vasúti alkalmazottak alapbére. Mindezt ma még nem foglalták írásba. Az általános sztrájkról csak akkor mond le végleg a szakszervezet, ha a kollektív munkaszerződést már megkötötték.

Célegyenesben

Megvannak az utolsó simítások, ami a Dakar-pótló rali lebonyolítását illeti – jelentette be Szalay Balázs szervező. 135 motor, 86 autó és 46 kamion rajtol az április 20. és 26. között Magyarországon, illetve Romániában sorra kerülő Közép–Európai ralin. A rajt Budapesten a Hősök terén lesz, ezután a táborfalvai gyors szakasz következik, majd Nagybánya környékén további ötven […]

Kutyaharapást neveléssel

A közvélemény azokat a kutyákat tartja a legveszélyesebbnek, amelyektől a leginkább fél. Például mert ijesztő a megjelenésük. Senki sem rezel be egy skót juhásztól, mert hát Lassie olyan kedves teremtés, viszont egy rottweiler már megtöltheti az alsóneműt, elvégre ő volt a Sátán kutyája az Ómen című filmben. A legtöbben úgy gondolják, a harci kutyák genetikailag […]

Vajon ki Orbán Viktor szövegírója?

A Népszabadságot az foglalkoztatja, hogy vajon ki írja Orbán Viktor beszédeit. A magyar napilap Bayer Zsolt újságíróra gyanakodott, miután hasonlóságot véltek felfedezni egy nemrégi publicisztikája és a FIDESZ-elnök március 15-i szónoklata között. A pártelnökhöz közeli források cáfolják ezt. Van egy külön csapat, melynek az a dolga, hogy vázlatokat készítsen, de Orbán Viktor mindig a saját […]

Húsvétváró tojásfestés

A Húsvét gazdag szimbólumokban. Csakhogy jelentésük az idők folyamán megkopott. A barkaág – az igaz, hogy kiváló lakásdísz, és tojásokat is aggathatunk rá – rontásűző, tulajdonképp a pálmát helyettesíti, és a virágvasárnapi eseményeket idézi. A bárány töltötten valóban finom, de eredetileg magát, Jézust jelképezi, aki áldozati bárányként halt meg a bűnös emberekért. Az üdvözlőlapokon szívesen […]

Hírarchivum