Nyáron megnövekszik a fogorvosi rendelők forgalma

A külföldön élő román állampolgárok a nyári szabadság ideje alatt elözönlik a hazai rendelőket. Egyre nő azoknak a turistáknak a száma is, akik célzottan fogászati kezelésre utaznak Romániába. „Nálunk is kezd lassan beindulni az a fogászati turizmus, mint Nyugat-Magyarországon, nem kivándorolt, hanem látogatóba jövő turistákkal. Ők szállodát is foglalnak le idejében erre a célra."– mondta […]

A hazai sikeres vállalkozó: 26 és 40 év közötti férfi, menedzseri végzettséggel és feltehetőleg üzletember-apukával

– derül ki a Vállalkozói és Üzleti Tanulmányok Központjának felméréséből. Ezeknek a vállalkozóknak több mint fele ma már menedzsment végzettséggel rendelkezik. „Azt mondhatjuk, hogy az utóbbi időben megjelent az új generáció. A többségnél, akik 90 után indították vállalkozásaikat, fel sem merül a kérdés, hogy menedzsment végzettségük legyen. Gondolok itt az informatika és távközlés területére, ami […]

Kilenc Szatmár megyei általános iskolát számolnak fel

és több vidéki iskolában osztályösszevonással kezdődik a 2007-2008-as tanév. Szatmári tudósítónk, Ráduly Andrea elmondta: „A tanintézetek felszámolását és az osztályösszevonásokat az alacsony gyermeklétszám mellett az iskolák fenntartási költségei tették szükségessé. Az ingázni kényszerülő diákok utaztatását a helyi önkormányzatok egy szállító céggel kötött szerződés keretében oldhatják meg, a költségeket a szerződés alapján a Szatmár megyei tanfelügyelőség […]

Az idén az Unión belül Romániában létesült a legtöbb új munkahely

derül ki az Európai Élet- és Munkakörülmények Javításáért Alapítvány vizsgálatából. Áprilisban, májusban és júniusban Romániában összesen 6000 új munkahely jött létre: legtöbb a kereskedelmi szférában. A megszűnt állások száma közel 2ooo, túlnyomórészt a közlekedési és a raktározási ágazatokból.

A nem megfelelő munkafeltételek és fizetések miatt kényszerülnek más uniós országokba a hazai orvosok

Az első félévben 2000 orvos adott be kérvényt, hogy az Unió más országaiban folytathassa munkáját. A távozni szándékozó orvosok nagy része szakosodásban résztvevő. Clara Matei, a Rezidens Orvosok Szövetségének elnöke szerint természetes, hogy a fiatal orvosok külföldön próbálkoznak, hiszen hazánkban egy rezidens orvos fizetése 150 euró, míg az Unió más országaiban akár 2000 euro is […]

Nincs utánpótlás a térítésmentes tejporból

Az egészségügyi minisztériumban két hete késik annak a közpályáztatásnak a lezárása, amely a törvény által garantált ingyenes tejport biztosítaná. Ennek következtében a kisebb településeken már augusztusban nem kaptak a polgármesteri hivataloktól tápszert a gyerekek, és a krízis elhúzódásával jövő hónapban a városi ellátásban is fennakadások lesznek. Mikor várható a probléma megoldódása? Marcuci Emilia, a Közegészségügyi […]

Sajtótájékoztatón reagál ma Markó Béla az államfő politikai nyilatkozatára

Tegnap Băsescu kijelentette, hogy autonómia helyett decentralizációra van szüksége Székelyföldnek, valamint gazdasági és infrastrukturális szempontból kell a régiót fejleszteni. Ezzel és a Szociáldemokrata Párt bizalmatlansági indítványával kapcsolatban tart ma délben sajtótájékoztatót az RMDSZ elnöke. „Időszerű reagálni Traian Băsescu székelyföldi látogatására, és ezzel kapcsolatosan szeretnék véleményt mondani, másrészt az, hogy a Szociáldemokrata Párt bizalmatlansági indítványt nyújt […]

„Ilyen ütemben kellene mindig autópályát építeni”

– mondta Tánczos Barna a közlekedésügyi minisztérium államtitkára az erdélyi sztráda építésének menetéről, majd hozzátette: „Hogyha az eddigi autópálya-építési munkálatokat vesszük alapul, akkor mindenképpen nagyon jó teljesítménynek tekinthetjük, hogyha az uniós átlagot vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, egy normális ütem, hogyha ezt az ütemet tartani tudjuk, akkor elégedettek lehetünk." Arra a kérdésünkre: igaz-e, hogy a […]

Romániában a papoknak van a legnagyobb hitelük

A hazai lakosok 79% bízik a papokban, miközben Franciaországban, Spanyolországban és Görögországban a megkérdezettek több mint fele kételkedik az egyház képviselőiben. A GfK piackutató cég 18 európai államban végzett felmérést arról, hogy mennyire bíznak az emberek a különböző szakmákban és azok képviselőiben. Az eredmények érdekességei közé tartozik, hogy a hazai lakosoknak van legjobb véleményük a […]

Mától könnyebb a rendőrségi szolgáltatásokról információt szerezni

Ezt az új hívóközpont-rendszer érvénybe lépése biztosítja, áll az Országos Rendőr-főkapitányság jelentésében. A rendőrségi szám hívásakor mától robothang válaszol. A telefonok különböző gombnyomásaival információ szerezhető a kihallgatások időpontjáról, a rendőrségi iratok kibocsátásáról, a vezetői jogosítvány elvesztését követő teendőkről, illetve hívható az ügyeletes rendőr is. A központ száma nem változik, továbbra is 955.

Hírarchivum