Az öregek harca lesz az RMDSZ és az MPP közötti versengés

Az RMDSZ és az MPP közti rivalizálás nem szolgálja az erdélyi magyar társadalom politikai reformját – állítja Markó Béla. „Ez a Magyar Polgári Párttal való állítólagos versengés, ez meg kell mondanom, inkább régiek és régiek közti versengésnek ígérkezik, hiszen mondjuk Marosvásárhelyen Tőkés Andrást nem igazán tudom a fiatalodás, a reform és a változás jeleként érzékelni.” […]

Bukarestben járt Nicolas Sarkozy

A magyar származású francia államfő tegnap találkozott a kormányfővel, az államelnökkel, majd a parlament és a szenátus plenáris ülése előtt is beszédet mondott. Többek közt elhangzott, hogy Franciaország a harmadik legnagyobb gazdasági partnere hazánknak, és ez a szoros kötelék mindig is megmarad. Továbbá, hogy az uniót nem lehet a nemzetek tagadására építeni. Ezért az itthoniak […]

Vizsgálat indult a Román Posta vezetője ellen

Az eljárást a Korrupcióellenes Ügyészség kezdeményezte abban a telekvásárlási ügyben, amelyben Tudor Chiuariu volt igazságügyi, és Nagy Zsolt volt távközlési miniszter ellen is vádat emeltek. A Román Posta vezetője szerint a vizsgálat szemfényvesztés, ugyanis az ügyészség csupán a vádemelés tényét közölte vele minden további magyarázat és indoklás nélkül.

A repülőtereken minden légitársaságnak ott kell lennie

Pontosabban legalább egy képviselőjének. Erről döntött ma Ludovic Orban szállításügy miniszter, miután a légitársaságok vezetőivel találkozott. A tárcavezető szerint így lehetne a leggyorsabban értesíteni az utasokat a menetrendi változásokról. A társaságoknak jövő héten már le is kell adniuk az ügyfélszolgálatért felelős személyek listáját.

IV. Borszék Kupa

Soma, Speedy, Ready, Vodka, Sámán és Rex. Ez a felállás bizonyult nyertesnek a hétvégén tartott kutyaszánhúzó versenyen, a IV. Borszék Kupán. A Forfun sportegyesület által szervezett eseményen 12 husky- és malamut-fogat méretkezett meg. A versenyszabályokat a váratlan felmelegedés miatt módosítani kellett. Bodó István szervező: „Kénytelenek vagyunk improvizált szabályok szerint szervezni, mivel nincs hó. Le kellett […]

Magához tért a lej

A hazai pénznem értéke 2 százalékot ugrott tegnap, miután a Nemzeti Bank bejelentette a referenciakamat emelését. A központi bank igazgatója és a kormányfő mai közös találkozójukon bejelentették, hogy több óvintézkedést is hoznak majd annak érdekében, hogy az elmúlt években beindult gazdasági növekedés ne álljon le. A miniszterelnök szerint az egyik legfontosabb lépés, hogy a béremeléseket […]

A Pro Demokrácia Egyesület még futna egy kört

Ma délutánra ezért beszélgetést kezdeményezett a pártok vezetőivel a választási reformról. A Demokrata-liberális Párt bejelentette távolmaradását. Ők továbbra is kiállnak a Băsescu-féle egyéni szavazókörzetes rendszer mellett, ami a legutóbbi népszavazáson elbukott. Az RMDSZ pedig több ízben is egyértelművé tette, nem támogatja a választási rendszer semmilyen reformját. Ennek kapcsán a Pro Demokrácia ügyvezető igazgatója, Adrian Sorescu […]

Az unióból negyedikként, Románia is ratifikálta a Lisszaboni Szerződést

Ez az az alapokmány, amely a tavaly leszavazott uniós alkotmányt váltja fel, s melyet még ősszel jóváhagytak a tagállamok. Amennyiben mindegyik ország vezetése ratifikálja, azaz becikkelyezi – kivéve Írországot, ahol népszavazás dönt róla –, a szerződés javítana az Európai Unió működőképességén, és elősegítené a nemrég csatlakozott országok integrációját.

Elvárás feletti az állam januári bevétele

Az év első hónapjában 15 milliárd lej folyt be a Pénzügyminisztériumhoz. Ez az összeg 59 százalékkal nagyobb a tavaly januári bevételnél. Legszembetűnőbben az állami költségvetési alap gyarapodott, itt közel kétharmados volt a növekedés.

Jégtánc hegedűszóra

Királyok a jégen. Egy pár korcsolya és egy hegedű – elég szokatlan társítás. Mint ahogy a történet is az: miként talál egymásra egy orosz világbajnok és egy, sőt egyetlen magyar Grammy-díjas muzsikus. Evgeny Plushenko és Edvin Marton barátsága káprázatos jégshow-t szült, amellyel azóta a világot járják. Tavasszal Bukarestbe is ellátogat a zseniális páros, két előadás […]

Hírarchivum