Változtatna bioüzemanyag-politikáján az EP.

Az uniós testület állásfoglalást adott ki a bali nemzetközi környezetvédelmi konferencia eredményeivel kapcsolatban. Egyrészt üdvözli, hogy hivatalos tárgyalási folyamat indul a 2012 utáni időszakra vonatkozó éghajlattal kapcsolatos nemzetközi megállapodásokról. Másfelől azonban hiányolja az üvegházhatás csökkentésére vonatkozó tudományos utalást, konkrétan a bioüzemanyagról. Ezért a soron következő poznani konferenciáig ezt prioritásként kezelné.

Reggel kezdődött, máris vége a vasutassztrájknak.

Ludovic Orban szállításügyi miniszter ma újabb egyeztetésre hívta az ágazat érdekképviselőit, de figyelmeztette őket, hogy a béremelésnek mindenképp van egy határa, amelyen nem fog túllépni. Hogy ez pontosan hány százalékot jelent, nem pontosította. A délelőtti sztrájkkal kapcsolatban pedig azt mondta: az teljes mértékben illegális volt, így a szakszervezeti vezetők büntetésekre számíthatnak.

Tőkés László Délkelet-Európáért felel.

Az első sikertelen próbálkozás után, tegnap az Európai Parlament megszavazta a független képviselő interparlamentáris delegációs tagságát. Eszerint Tőkésnek a délkelet-európai országokkal kell a kapcsolatot tartania. Mindezt azután, hogy a korábbi szavazásnál nem kapta meg ezt a feladatot. Akkor, Hans-Gert Pöttering EP-elnök szavaival élve – " csak egy kis félreértés" történt.

Itthon tartanák a kezdő orvosokat.

Az egészségügyi minisztérium konkrét lépésekre szánta rá magát, hogy megfékezze a szakosodni vágyó orvosok tömeges kivándorlását. Első lépésként 11 százalékkal nő a rezidensek fizetése, amely jelenleg jóval az európai átlag alatt van. Ezen kívül megváltoznak a képzésbe való bejutás feltételei is. Már nem csak Bukarest dönthet az ügyben, hanem a kórházak is meghirdethetnek helyeket és […]

Jóváhagyta a kormány a fejlesztési központokra vonatkozó tervet.

Ebben a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi minisztérium 12 várost nevez meg ún. növekedési pólusként, köztük Brassót, Kolozsvárt, Nagyváradot és Temesvárt. A kiválasztott településeken átfogó fejlesztési projektek indulnak majd be uniós finanszírozással. Borbély László tárcavezető: „Konkrétan például veszek egy területet, egy tömbháznegyedet, és itt megnézem az épületeknek az állagát, azt javítom, a zöldövezeteket, a közlekedéssel kapcsolatban […]

Románia visszaszívja – a munkaerőt Olaszországból.

A munkaügyi miniszter szerint az országban olyan nagy a munkaerőhiány, hogy kénytelenek külföldön körülnézni, mindenekelőtt megkísérelni a külföldi munkára szerződött román állampolgárok visszacsábítását. Jelenleg több mint egymillióan próbálnak máshol boldogulni. A minisztérium épp ezért júniusban állásbörzét hirdet Olaszországban.

Ma reggel hét órától leállt a vonatközlekedés – jelentette be a vasutasok szakszervezete.

 „Hogy mikor lesz vége nem tudom, ezt a szakszervezetek döntik el, én csak azt tudom megmondani, délelőtt fél tízkor országos szinten 190 vonat nem közlekedett a 269-ből ellenben a Brassóból Erdélybe csak kettő állt le Segesvár fele és kettő Podul Olt, azaz Vámhídpuszta fele az összesen 72-ből ,ami forgalomban volt.” A munkakonfliktus a bértárgyalások sikertelensége […]

Rosszabbul élünk?

Csak a román állampolgárok egyötöde gondolja úgy, hogy jobban élünk, mint 1989-ben – áll a Világbank legutóbbi jelentésében. A felmérés, amely Közép-Kelet Európa államainak szociális és gazdasági helyzetét vizsgálja, Romániában gazdasági fellendülést jósol a következő két évre. Ennek ellenére a lakosság nagy része borúlátó, többségünk úgy gondolja, hogy a rendszerváltás óta saját életkörülménye folyamatosan romlik, […]

14 millió eurót költ a kormány “szépítkezésre”.

Ennyit különített el az évi költségvetésből, imázsának javítására. A határozat szerint a pénzt közvélemény-kutatásokra, propaganda-anyagok elkészítésére és külföldi sajtóban megjelenő önreklámokra fogják fordítani. Illetve olyan CD-k, audió- és video-felvételek, honlapok elkészítését is tervezik, amelyekből értesülhetünk minisztereink eddigi megvalósításairól.

Hogyan vásároljunk laptopot – tudatosan!

A számítógép-vásárlás előtt álló manapság biztosan elgondolkodik azon, hogy hordozhatót avagy asztalit válasszon. Adunk pár ötletet, hogy mire kell figyelni, ha mégis a laptop mellett dönt! Mindenekelőtt gondolja végig, hogy mire használná a laptopot vagy más nevén a noteszgépet. A bolti eladóra ilyen téren ne számítson: Függ attól, hogy milyen üzletben vásárol az ember, mert […]

Hírarchivum