A vége fele közeledik a 61. Cannes-i filmfesztivál

Hogy kik lesznek a nyerők idén vasárnap, kiderül, előtte azonban lássunk egy kis esélylatolgatást Gyenge Zsolttól: A versenyprogramnak a végére érkeztünk, még egy-két film van hátra, ami érdekes lehet. Például ma reggel fogják vetíteni Charlie Kauffmann-nak, akit eddig csak forgatókönyvíróként ismerhettünk, az első saját rendezésű filmjét. Azonban az eddigiek alapján elmondható, hogy remek filmek vannak, […]

Kinek a lapos, kinek a magas

A cipőnézet már csak ilyen. Pro és kontra érvek következnek. A kis topánkákban a lábujjak szabadon mozoghatnak, amely támaszt nyújt és segít izmaink ellazításában. Az emelt sarok a lábszár és a combizomzat tónusát fokozza, ami javítja a véráramlást. Nem mellékesen a látvány a férfiaknak igen tetszetős. Hogy miért nem járnak mégis minden nap tűsarkakon a […]

Választási előkészületek a hatóságoknál

Tegnap mind a 90 ezer szavazópecsét eljutott a kormánybiztosi hivatalokhoz, ma a szavazócédulákat osztják le. Biztonsági okokból csak május 30-ára juttatják el ezeket a körzetekhez. A rendfenntartó erők is is készülnek a helyhatósági választásokra: a rendőröket és a csendőröket különleges őrző-védő feladatokra képzik ki.  

Álsebész kése alá feküdt 100 román beteg

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki az ellen a francia illetőségű férfi ellen, aki hátspecialistának adta ki magát, pedig nincs oklevele róla. Francois Pinori 2004-ben érkezett Temesvárra, és ott hamis iratokkal egy magánklinikára szegődött. 2 év alatt számtalan operációt hajtott végre, amikért alkalmanként 600-1000 euró összeget számolt fel. Emiatt, no meg a végeredmények miatt sok beteg panaszt […]

Mindannyian mások vagyunk!

Ezzel a jelszóval szervez holnap nyílt napot Gyergyószentmiklóson a sérülteket foglalkoztató Támasz Klub napköziotthon. Az egész napos utcai rendezvényen különböző fejlesztő- és játszóházas programokon, kézműves tevékenységeken együtt vesznek részt a sérült és az egészséges gyermekek. Csata Kinga, a Támasz Klub igazgatója: „Itt a többségi iskolába járó gyerekek kipróbálhatják, hogy milyen egy értelmi fogyatékossal játszani, dolgozni, […]

Megmozdul Sepsiszentgyörgy

A sport versenyzés, szórakozás, eredmények elérése, képességek fejlesztése. Ehhez társulnak még a sportoló vagy csapat képességei és bátorsága. Ezért van az, hogy a gátfutás a nézők ezrei előtt sportnak számít, míg egy patak átugrása egyszerűen csak a lábak szárazon tartására tett kísérlet. A testmozgás az az, és ez most nem azokra vonatkozik, akik rendszeresen űzik, […]

Ellenőrizni fogják a hazai fürdővizek minőségét

A közegészségügyi hatóságoknak ezentúl évente egyszer kötelezően meg kell vizsgálniuk a strandok és tavak vizeit. Az eredmények alapján pedig 2015-ig hivatalos minősítést kapnak a fürdőhelyek. A felmérés közvetlen következményeiről Székely Ervin egészségügyi államtitkárt kérdeztük: „Elképzelhető, hogy lesz olyan strand is, amelyet bezárnak, vagy olyan területek ahol megtiltják a fürdőzést, és elképzelhető az is, hogy valahol […]

Mire jó az eper?

Hacsak egy mód van rá, ne cukrozzuk az epret, megerjed ugyanis a korai gyümölcs, és a tápértékeknek annyi. Ha mindenképp édesíteni akarjuk, inkább tejszínt öntsünk rá. Az íz- és illatterápiás gyümölcs C- és E-vitaminban gazdag, s mint ilyen, kitűnő vértisztító. Nem beszélve bőrfiatalító hatásáról, bemasszírozva megszabadít az elhalt hámsejtektől. Véd az ultrasugaraktól, hűsít leégéskor. Fogfehérítőnek […]

Elszámolta magát az Országos Statisztikai Hivatal

A valósnál 740 ezernél kevesebb alkalmazottat tart nyilván, így egy nagyvárosnyi munkavállaló egyszerűen nem létezik a kormány és az Európai Unió hivatalos dokumentumaiban sem. Noha már most öt és félmillióan fizetnek társadalombiztosítást- és nyugdíjalapot, a statisztikai hivatal előrejelzése szerint a munkavállalók száma év végére növekedik 4 millió 900 ezerre.

Minden második romániai lakos autót szeretne

A következő két évben az ország lakosságának több mint fele vásárolna új autót. Legtöbbje kölcsönből, 40%-a pedig a megtakarított pénzéből erre 8400 eurót is áldozna. A GE Money felmérése szerint a hazaiakkal ellentétben a lengyelek és a csehek csak 7000 eurót költenének járműre, és inkább használtat vásárolnának.

Hírarchivum