Tusványoson találkozik Markó Béla és Tőkés László

Legalábbis ennek lehetőségeit biztosítja a Bálványosi Nyári Szabadegyetem szervezője. A program szerint a két politikus pénteken ülne tárgyalóasztalhoz. „Természetesen az utolsó pillanatban bármi megváltozhat, de a korábbi ígéretek alapján én azt tudom mondani, hogy a Tőkés László és Markó Béla részvétele biztosnak tekinthető.” – mondta el az Erdélyfm-nek Sándor Krisztina, a MIT elnöke. Azt a […]

Alig 10 kilométer autópályát építettek évente a rendszerváltás óta

Most 185 kilométerrel van több annál, mint amennyi autópálya a 90-es évek elején volt Romániában. Idén 260 kilométernyi sztráda kellene elkészüljön, de ennek csupán fele lesz járható. A Bukarest-Brassó autósztráda építésénél például kétéves késés van, és akadozik az észak-erdélyi útvonal építése is. A közlekedési tárca szerint az autópályák építését főleg a földterületek tulajdonjogainak rendezetlensége, a […]

Tavaly 480 politikusról és tisztségviselőről derült ki, hogy a Szecuritáté kollaboránsa volt

A volt titkosrendőrség 480 olyan kollaboránsának és ügynökének személyét fedték fel tavaly, akik köztisztségviselők, vagy éppen politikusok. A Szecuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság egy év alatt 130 ezer dossziét nézett át. A hatóságnál még 1 millió 700 ezer aktacsomót nem tanulmányoztak át, és a tavaly feldolgozott dokumentumok ennek csak 7 százalékát teszik ki.

Az őszi parlamenti választások jelöltjeit az RMDSZ megyei küldöttgyűlései választják ki

A szenátorok és képviselő-jelöltek pedig maguk határozhatják meg, hogy milyen választókerületekben akarnak indulni – döntött pénteken a szövetség Állandó Bizottsága. Az eddigi gyakorlatról, a közvetlen, titkos előválasztásokról azért mondott le az ÁB, mert legtöbb esetben nem volt annyira eredményes, mint amennyi energiát és pénzt ráfordítottak. Az RMDSZ jelöltjeit az őszi választásokra legkésőbb szeptember 8-ára minden […]

Évről-évre több Romániában a rákos beteg

Évente 2000 új esetet fedeznek fel az orvosok, a betegek száma ma 355 ezer. Dr. Csíki Csongor onkológus szerint most már nálunk is egyre több olyan intézet van, ahol a diagnózis felállításától a teljes ellátásig mindent biztosítani tudnak. „Az utóbbi időben nagyon sokat javítottak, mert felül volt finanszírozva az onkológia. Élen jár a kolozsvári és […]

Nemcsak az emberek, a bogarak is megsínylik a kánikulát

Kivéve tán a legyeket, melyek köszönik szépen, jól megvannak a rekkenő hőségben is. A pillangók meg lehibernálnak. A legrosszabb hírek a szúnyogok felől érkeznek. Nálunk jelenleg nincsenek vírushordozó fajok, de a mostani időjárási körülmények megsokszorozhatják erejüket. Vagy felüthetik fejüket trópusi szúnyogok, melyek fertőzőképesek. A kánikulában a méhek és a darazsak válnak még igen vaddá és […]

Lakásválsággal kell szembenéznie az országnak

Azért, mert kevés állami lakás épült a rendszerváltás óta. Szakértők szerint az ingatlanok iránt olyan nagy az igény, hogy még az elkövetkező négy évre tervezett 65 ezer lakás sem telítené a piacot.  

Nyáron eljön a magazinok ideje

Adatok szerint a szabadságolások alatt 30 százalékkal is megugrik a példányszámuk. A legkelendőbbek a könnyű strandolvasmányok: a női magazinok, a bulvársajtó és a gyerekeknek szánt kiadványok. A minőségi lapok ilyenkor labdába se rúgnak. A vakációzók főleg a keresztrejtvényre és a horoszkópra éhesek. És ilyenkor inkább ráharapnak a csalira, a csatolt reklámcikkekre: a lapok közé rejtett […]

A parlamenti sérthetetlenség feloldását kéri a Demokrata Liberális Párt

Azoknak a politikusoknak az esetében kéri, akik országgyűlési képviselők, emellett miniszteri teendőket is ellátnak, és bűnügyi eljárást kezdeményeztek ellenük. A demokrata-liberális elnök szerint a jelenlegi rendszer diszkriminatív, ugyanis egy szenátor, vagy képviselő ellen meg lehet kezdeni a nyomozást a törvényhozás jóváhagyása nélkül is, a parlamenter-minisztereknél viszont nem.  

Hírarchivum