Hargita megye tanácselnöke kijelentette, hogy csak akkor vennének részt az önkormányzati nagygyűlésen, ha azt szeptember 27-e után, a székelyudvarhelyi előrehozott helyhatósági választások lejártakor szerveznék meg. Ellenkező esetben a székely nagygyűlés a kampány részévé válna, és ebben nem fognak együttműködni az MPP képviselőivel.

„Kaptunk egy levelet, hogy szeretnék, ha lenne egy tanácsülés, amely arról döntene, hogy részt veszünk a szeptember 5.-i SZNT által újrahívott gyűlésein, ugye ezt már az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum szentesítette. Egyszer meg kell próbálni leadni a formáknak megfelelően ezt az igénylést és utána tárgyalunk. Bízom benne, hogy ez egy véletlen baki, és helyesbítik az álláspontjukat, és a törvények, jogszabályok szerint járnak el.”

-magyarázta Borboly Csaba. A tanácselnök szerint az lenne a legjobb megoldás, ha a Székely Nagygyűlést a magyar összefogásban résztvevők, vagyis az RMDSZ és az EMNT képviselői szerveznék meg.