MIután lecsillapodtak a kedélyek kommentekben is, bennünk is, kicsit trillázni fogunk arról, hogy hogyan kellene kritikát megfogalmazni, hogyan lehet véleményt mondani, megosztani, kihírdetni, hogyan érdemes, hogy eljusson a tartalom is, ne csak az indulat. Arról is szó lesz, hogy fogadó félként hogyan lehet jól viselni bármilyen kritikát, és hogyan jó reagálni erre. Ugyanide tartozik az is, hogy mit lehet lépni akkor amikor már rég nem kritika, hanem vádaskodás vagy rágalom áldozatai vagyunk.
A felnőttségről is beszélni fogunk, vagyis arról, hogy ma már simán ismerhetünk olyan embereket, akik 30-35 évesen még mindig tanulnak, vagyis még mindig nem tapasztalták meg azt, hogy milyen önállóan élni, megélni. Arról is beszélgetni fogunk, hogy meddig fiatal az ember, mikortól tud, mer, képes felelősséget vállalni.
ha javaslatotok, ötletetek van írjatok kommentet, vagy adás ideje alatt messenger/sms üzenetet.
” A kritika a vezetés, illetve a hatalom gyakorlásának egyik formája. Ami nem más, mint kísérlet arra, hogy előre megfontolt módon befolyásoljuk az eseményeket. Azért bírálunk, hogy megváltoztassuk valakinek az életét. Természetesen a befolyásolásnak nem egyetlen s nem is a legmagasabb rendű módja a kritika. Lehet befolyásolni példával, javaslattal, példázattal, jutalmazással, büntetéssel, tiltással vagy engedélyezéssel, tapasztalat révén, szervezéssel stb. A hatalom gyakorlásáról köteteket lehetne írni. Mi azonban beérjük azzal, hogy azt mondjuk: aki szeret egy másik embert, annak gyakorolnia kell ezt a művészetet, mert ha valakit érdekel egy másik ember lelki fejlődése, akkor fel kell készülnie arra, hogy az adott pillanatban a lehető legmegfelelőbb módon segítse azt elő.”
(M. Scott Peck: A járatlan út)
A tanulást és a felnőttéválást nem választanám el, valószínűleg Dalma sem írta szándékosan egymást kizárónak a két dolgot (“akik 30-35 évesen még mindig tanulnak, vagyis még mindig nem tapasztalták meg azt, hogy milyen önállóan élni”). Lehet 30 évesen önállóan megélni, és közben még tanulni, például felsőfokú tanulmányokat folytatni. Persze ezt nehéz összehozni úgy, hogyha egy családot is el kell tartani, és mindent ami azzal jár. De talán az sem lehetetlen. Valóban könnyebb tanulni felnőttkorban (is), ha az ember csak magáról kell gondoskodjon. Ezért mondták sokat amikor gyerekek voltunk, hogy “most tanulj, amig teheted, és amíg egyéb miatt nem kell fájjon a fejed”.
A felnőttéválás szerintem hosszú folyamat, semmiképp sem egyik-napról a másikra történik meg, akkor sem ha néha például a filmekben ezt látjuk/halljuk: egy tragédia során a gyerekből felnőtt lett. Hát szerintem ilyen nincs.
Egy barátnőm anyukája szerint akkor lesz valaki felnőtt, amikor elkezd érdeklődni a köz iránt, újságot olvas, érdeklik a társadalmi témák, van ezekről véleménye. Hát ha valóban így van, akkor sok “nem igazán felnőtt ember” kószál az utcákon.