Korodi Zsuzsa 2010.06.21 14:45 Korodi Zsuzsa

Civil állásfoglalás a Jobbik erdélyi terjeszkedése ellen

A Jobbik Magyarországért Mozgalom pedig igenis terjeszkedik, hiszen Szegedi Csanád Jobbikos Ep-képviselő fogadóirodát nyitott Marosvásárhelyen. Ez ellen több ezren is tiltakoznak. A civil tiltakozás célja: elhatárolódni a Jobbik politikai meggyőződéseitől. A civilek szerint az Ep-iroda megnyitása nem gond, de az már igen, ha egy olyan személy akarja képviselni az itt élő magyarságot, aki nem is ismeri annak valós helyzetét, és ugyanakkor románellenességet hirdet. Arra pedig nincs szükség, hogy valaki, vagy valamilyen politikai erő ellentéteket keltsen a Romániában élő magyarok és románok között-vélik a civil állásfoglalás kezdeményezői. És ezzel talán mindannyian egyetérthetünk.

  1. carey200 szerint:

    Egyik ismerősöm interneten elküldte nekem Kárpáti Piroska tanítónő 1920-ban született “Üzenet Erdélyből” című versét,amiért állítólag a “románok” kivégezték…A történet ilyetén történő interpretálása 2010-ben erősen megkérdőjelezhető,de ez a vers úszító,gyűlöletkeltő förmedvény,nem véletlenül kedvence a Jobbiknak…!
    Nemzeti katasztrófa,hogy ezek a szélsőséges erők Romániában rombolják az ország tekintélyét és gátjai a magyar-román megbélésnek!

Szóljon hozzá

RSS Mi ez? RSS RSS RSS ARCHIVUM