június, 2010

Jakab Orsolya 2010.06.26 09:05 Jakab Orsolya

Júniusi szerencsés

szombat, 2010.06.26

Véget ért júniusi játékunk is és megvan a győztes!

De senki ne keseredjen, hiszen nemsokára ismét sok értékes könyvnyereményt lehet nyerni. Hiszen ebben a hónapban csokonia lili hallgatónk, válaszadó viheti haza a 12 könyvet. Neki gratulálunk és mindenkinek köszönjük a részvételt!

Hallgassatok meg, hogy Szabó Róbert Csaba hogyan választotta ki a győztest.

Korodi Zsuzsa 2010.06.21 14:45 Korodi Zsuzsa

Civil állásfoglalás a Jobbik erdélyi terjeszkedése ellen

hétfő, 2010.06.21

A Jobbik Magyarországért Mozgalom pedig igenis terjeszkedik, hiszen Szegedi Csanád Jobbikos Ep-képviselő fogadóirodát nyitott Marosvásárhelyen. Ez ellen több ezren is tiltakoznak. A civil tiltakozás célja: elhatárolódni a Jobbik politikai meggyőződéseitől. A civilek szerint az Ep-iroda megnyitása nem gond, de az már igen, ha egy olyan személy akarja képviselni az itt élő magyarságot, aki nem is ismeri annak valós helyzetét, és ugyanakkor románellenességet hirdet. Arra pedig nincs szükség, hogy valaki, vagy valamilyen politikai erő ellentéteket keltsen a Romániában élő magyarok és románok között-vélik a civil állásfoglalás kezdeményezői. És ezzel talán mindannyian egyetérthetünk.

Jakab Orsolya 2010.06.17 08:44 Jakab Orsolya

Még mindig van kormányunk, valószínű lesznek megszorítások. De mi van a gazdaság-élénkítéssel?

csütörtök, 2010.06.17

Most nem bukott meg a Boc kormány. De még mindig nem biztos, hogy be is tudja vezetni a megszorításokat. Hogy miért? Mert megtámadták az Alkotmánybíróságon és meg kell várja ennek döntését. És még azzal is fenyegetőznek, hogy még egyszer bizalmatlansági indítványt nyújtanak be ellene, hiszen még csak 8 szavazat kéne, kellett volna a megbukáshoz. Na de, hogy lesznek vagy nem megszorító intézkedések, ez még eldől, csupán az a nagy kérdés, hogy mikor? Merthogy egyre valószínűbb, hogy 28-ig nem tudják bevezetni az intézkedéseket. Így lehet nem lesz következő hitelrészlet, és azt is rebesgetik, hogy fizetésképtelenné válunk.
Na de a megszorításokról már sokat hallottunk, viszont a gazdaság-élénkitő tervekről egyelőre semmit. Mi kideritettük, hogy milyen fellenditő tervei vannak az kormánynak.

Korodi Zsuzsa 2010.06.15 09:55 Korodi Zsuzsa

Mire jó a szlovák- magyar összefogás?

kedd, 2010.06.15

Úgy tűnik, arra mindenképp, hogy az új magyar párt, a Híd-Most együttműködés pártja bekerüljön a szlovák parlamentbe. És noha Robert Fico pártja megnyerte a választásokat, egyelőre nem tud kormányt alakítani, mert a többi párt nem hajlandó tárgyalni vele. Így előfordulhat, hogy az új magyar párt, mely a szlovák- magyar egyűttmüködést hirdeti, kormánykoalíciós partner lesz.
Tehát új magyar párt be, régi magyar párt ki, hiszen a Magyar Koalíció Pártja nem érte el a bejutási küszöböt.
Egyelőre tehát éljen az új keletű szlovák- magyar barátság, mely eddig azonban nem mutatkozott meg sem a szlovák nyelvtörvényben, sem a kettős állampolgársággal kapcsolatosan.

Jakab Orsolya 2010.06.08 08:28 Jakab Orsolya

Egyetemi diplomával vagy anélkül? Hogyan könnyebb elhelyezkedni a munkaerőpiacon?

kedd, 2010.06.08

Székelyföldön több esélyünk van munkát találni bolti eladóként, gáz-vízszerelőként, vagy ácsként, mint felsőfokú diplomával. Ez derül ki egy nemrég készített közvélemény kutatásból. Ha meg akarod tudni, hogy milyen igényei vannak a munkaerőpiacnak és milyennek kell lenned hogy munkát találj, hallgasd meg műsorunkat.

Szakmunkásként könnyebb munkát találni, de mégis szinte mindenki egyetemet végez. Szakértők szerint a bolognai rendszerrel eltömegesedett a felsőoktatás. Az új rendszerben sokkal többen és könnyebben szereznek egyetemi diplomát, mint a régi rendszerben. Hogy ezek a végzettek hogyan tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon? Hallgasd meg!

Korodi Zsuzsa 2010.06.07 10:05 Korodi Zsuzsa

Játszunk, játszunk

hétfő, 2010.06.07

Egy újabb hónap, egy új játék és 12 remek európai könyv. A feladat viszont nem új: hozzászólás formájában válaszolni kell a kérdésre, melyet Szabó Róbert Csaba, a LÁTÓ főszerkesztő-helyettese tett fel: HOGY JOBB ÉLNI: TITKOKKAL VAGY TITKOK NÉLKÜL? MIÉRT?
A legjobb hozzászólást pedig ezzel a könyvcsomaggal díjazzuk:
1. Borbély Szilárd: A Testhez
2. Csehy Zoltán: Hárman az ágyban – Görög és latin erotikus versek
3. Kardos G. György: Avraham Bogatir hét napja
4. Jonathan Littell: Jóakaratúak
5. Kertész Imre: Haldimann-levelek
6. Kornis Mihály: Végre élsz
7. Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd. Kétnyelvű kiadás
8. Lengyel Péter: Macskakő
9. Bodor Ádám: A börtön szaga
10. Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége
11. Nádas Péter: Az égi és a földi szerelemről
12. Szilágyi István: Hollóidő

Igaz, hogy megéri játszani?

RSS Mi ez? RSS RSS RSS ARCHIVUM