A BBC szerint a brit rendőrség múlt héten fedezte fel, hogy 9 és 16 év közötti romániai gyerekek dolgoznak az egyik angliai hagymaföldön. A gyerekek egy része a szüleivel együtt dolgozott, és, mint kiderült, egy nagyobb romániai illegális vendégmunkáscsoporthoz tartoztak. A transindex úgy tudja, az ügyben nyomozást rendeltek el, a gyerekeket pedig a rendőrség védelme alá helyezték. A brit hatóságok szerint, bár korábban is történt hasonló, ez volt az első eset, amikor kinn a mezőn találták meg a dolgozó gyerekeket.