Az Európa Tanács Közgyűlésének RMDSZ-es tagja tegnap Strasbourgban kijelentette, hogy az Európa Tanács jelentése egy újabb nemzetközi jelzés arra, hogy az ukrajnai helyzet nemzetközi normákat sért. Az Európa Tanács Közgyűlése sürgősségi eljárásban tárgyalta októberi ülésén az ukrajnai oktatási rendszer megreformálására kidolgozott törvény előírásait, amelyek jelentős mértékben visszaszorítják az anyanyelven történő oktatást. Mint ismeretes, az új ukrajnai oktatási törvény nagy nemzetközi ellenállást gerjesztett, többek között Magyarország és Románia is kifejtette elítélő álláspontját. A közgyűlés tegnap elfogadott sürgősségi határozat szerint az ET elvárja, hogy Ukrajna hajtsa végre az elfogadott törvény módosítását a Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testületének és a Velencei Bizottság elvárásainak megfelelően – derül ki a közleményből.