Egy órakor például országos szinten 12.54 százalékos volt a szavazókedv, közel két százalékkal magasabb, mint amekkorát 2009-ben, délután egy órakor mértek. Barna Gergő szociológus azt mondta, ez azért is érdekes, mert az egész Európai Unióban alacsonyabb részvételre számítanak, mint öt éve. Azonban Romániában a magasabb részvételi arány csak a román szavazókra jellemző.

„Ennek talán az egyik magyarázata az lehet, hogy a román pártok, a román politikusok jobban hajtanak arra, hogy valamilyen szinten előkészítsék az idei őszi elnökválasztást. Tehát ez egyféle megméretkezés a lehetséges román jelöltek között. S nyilván ezért mozgósítanak nagyobb arányban, mint a korábbi években.”

A magyarság szavazókedve egyelőre alacsonyabb az országos átlagnál, ezt egy óráig csak Hargita megyében haladták meg. Viszont a reggeli részvételhez viszonyítva javult a magyarság szavazókedve, így egyelőre az a kérdés, milyen tendencia mutatható ki a következő órákban.

„Az kerül veszélybe, hogy meg legyen a harmadik mandátum is. A román populációra vonatkozó részvételek – nekünk nem volt ilyen, de azok 30 százalék körül prognosztizálták a részvételt. Körülbelül 40 százalékosra becsültük a magyarok részvételét. Reményeink szerint meg is lesz, csak nyilván, ehhez képest az a gond, hogy a románok részvétele is ezt az arányt meg fogja közelíteni.”

Barna Gerő szociológus azt mondta, a későbbiekben lesz arra magyarázat, hogy a magyarok mobilizáltsága miért marad el a románokéhoz képest. 2007-2009-ben sokkal nagyobb volt a magyarok részvétele a románokéhoz viszonyítva, és ennek volt köszönhető, hogy három jelölt jutott az Európai Parlamentbe.