Van, aki visít pusztán a látványától, s van, aki a tenyerén hordozza. Szó, mi szó, a pókok inkább viszolygást idéznek elő az emberekben. Ennek az oka sokféle lehet: egy nyomasztó találkozás, de egyszerűen a tájékozatlanság is. A legtöbb fóbiás úgy próbálja legyűrni félelmét, hogy totemizálja a „szőrös vadállatot”, és igyekszik minél jobban kiismerni ellenségét. Így tett Urák István biológus is, aki sokáig nem tudott megbarátkozni az ízeltlábúakkal:

„Már nagyon kiskoromban szerettem az állatokat, állatokkal foglalkozni, de a pókoktól valahogy féltem. És van bennem valami, hogy szeretem megismerni, amitől félek, azért kezdtem el velük komolyabban foglalkozni.”

A tinilányok sajátos módon közelítenek a pókhoz: pulcsira vagy nadrágra hímezik mását, vagy ékszerként szelídítik meg. A gyerekeknek pedig ott van a mese, „Jön, jön, jön a vízi pók…” vagy a rajzfilm. Ugye, hogy a Vízi pók, a csodapók nem is olyan félelmetes?

De nem is féltünk mindig a pókoktól!
„Az ókorban tisztelték őket, a szorgalom jelképe volt a pók. A középkorban pedig a rútság jelképe volt, tehát változott kultúránként, koronként.”

A pókfóbiához nemegyszer félelem társul. Pedig a világon létező, több mint 35.000 fajból csupán száz veszélyes valóban az emberre, és ezek is szinte mind a trópusok eldugott helyein élnek. Mondhatnánk, hogy ez a mi esetünkben nem releváns, ám a szakértő rácáfol:

„Különböző utazási és szállítási eszközökkel, vonattal, autókkal, például: találtunk olyan pókfajtákat, amiket Olaszországból hoztak be áruval, vagy a banánpókot behozzák banánnal.”

Urák István évek óta a nem honos pókfajtákat tanulmányozza. Azt mondja:
„A behozott fajok közül ezek a nagyobb méretű trópusi fajok, azok lehetnek veszélyesek, de halálos esetről még nem tudunk. Még komolyabb problémáról sem.”

István éppen terepre autózott, amikor telefonvégre kerítettük. Elmondása szerint ilyenkor főleg azokat a fajokat figyeli, amelyek ilyenkor télutón is aktívak:

„Különböző mintavételezési módszereket használunk. Például van olyan módszer, ami élve gyűjti be az állatokat, utána, miután meghatároztuk, amit meglehet terepen határozni, elengedjük, és csak utána gyűjtjük be, amit nem. És vannak olyan csapdák is, amelyekben elpusztulnak az állatok: talajcsapdákat szoktunk kihelyezni, azoknak az az előnyük, hogy hosszabb ideig akár egy-két hónapig is kint vannak, működnek éjjel-nappal. És vannak olyanok, amelyek éjjel mozognak, és most nem lehetne vizsgálni.”

Hogyha felkeltette érdeklődését a pókok világa és többet szeretne megtudni róluk, akkor az adatbank.ro gyűjtőoldalon Urák István több kutatási eredményét is megtalálja.