Büntető feljelentést tesz az EMNP a kormány ellen a migránsok befogadása miatt

Jelentette be Csomortányi István pártelnök. Elmondása szerint a  román alkotmány Románia területére vonatkozó 3. cikkelyének a 4. bekezdésében az áll, hogy „a román állam területére idegen népességek nem telepíthetők vagy kolonizálhatók”. Ennek ellenére folyamatosan jelennek meg  olyan nyilatkozatok, amelyek szerint Románia kész migránsokat befogadni.

Rovana Plumbot választotta az EB elnöke a román biztosjelöltek közül

Az Európai Bizottság elnöke ma közzétette a biztosok névsorát. Románia két jelöltje közül Rovana Plumbra esett  a választás. A másik jelölt Dan Nica volt. A meghallgatások szeptember végén kezdődnek meg az Európai Parlament illetékes szakbizottságaiban, a végleges listáról pedig várhatólag októberben szavaz a képviselőtestület. Végül az EU-tagországok kormányait tömörítő tanács nevezi ki minősített többséggel a […]

Őszi felvételit hirdet a kolozsvári BBTE

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem őszi felvételijére szerdán jelentkezhetnek azok a személyek, akik középiskolát vagy alapképzést végeztek, és egyetemi tanulmányaikat, mesterképzésüket szeretnék elkezdeni. Az őszi felvételi időszakban a jelentkezők 480 tandíjmentes és 5572 tandíjas alapképzéses helyre, illetve 1344 tandíjas távoktatásos helyre iratkozhatnak be. A BBTE magiszteri programjaira 561 tandíjmentes hely közül választhatnak. A Babeș–Bolyai Tudományegyetemre felvételizők […]

Térfigyelő kamerákat szerelnek Gyergyószentmiklóson

A Székelyhon tájékoztatása szerint Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala megkapta az utolsó engedélyeket is az áramszolgáltatótól az oszlophasználatokra, így ezen a héten elkezdődhet a térfigyelő kamerák felszerelése. A kamerarendszer kiépítésének terv szerinti összköltsége meghaladja a százezer eurót, és a város mintegy negyven pontjára összesen száznyolc kamera kerül.

Sok a balesetveszélyes autó Erdélyben

A Gépjármű-nyilvántartási Hivatal közzétett adatai szerint az idei év első felében országszerte több mint 1700 balesetveszélyes gépkocsit tartanak számon az utakon. .Maros megyében 1115 megvizsgált autó közül 426 nem felelt meg a törvényes előírásoknak, 12-t pedig azonnal kivontak a forgalomból. Hargita megyében az első félévben 532 járművet ellenőriztek, s ezeknek 20 százaléka bizonyult balesetveszélyesnek.

Részletes jelentést kérhetnek az egészségbiztosítással rendelkezők az elszámolt szolgáltatásokról

A jogszabály szerint a tételes kimutatás az elszámolt szolgáltatásokról, konzultációkról, laborvizsgálatokról, gyógyszerekről, ezek időpontjáról és költségeiről ad teljes képet a kérvényezőknek. Az igényelhető éves jelentés lehetősége nem újdonság, számolt be a Székelyhonnak Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója. Elmondása szerint a kérvényezőknek már 2006 óta lehetőségük van arra, hogy kikérjék a jelentést az […]

Megszűntek a tárgyalások az afganisztáni tálibok és Washington között

Jelentette ki vasárnap egy televíziós interjúban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak. Kifejtette, hogy a béketárgyalások megszűntek, mivel a tálibok terrorizmussal próbálták meg javítani a tárgyalási pozícióikat. Hozzáfűzte, hogy bárki, aki figyelemmel kíséri Donald Trump elnök tevékenységét, tisztában lehet azzal, hogy amikor egy mindkét fél számára kedvező eredményekkel kecsegtető tárgyalások közepette a másik fél […]

Nem esnek el az ártámogatott gyógyszerektől azok, akiknek nő a nyugdíjuk

A Hivatalos Közlönyben a napokban megjelent kormányhatározat értelmében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megnövelte szeptembertől a kedvezményes gyógyszerekre jogosultak nyugdíjára vonatkozó határértéket. Augusztus végéig azok a nyugdíjasok kaphattak a gyógyszertárakban úgynevezett B-listás kedvezményes gyógyszereket, akiknek havi nyugdíja nem volt nagyobb 990 lejnél – ez az érték szeptembertől 1139 lejre nőtt.

Erős földrengés pusztított Kína délnyugati részén

A kínai állami ügynökség jelentése szerint egy ember meghalt és több mint hatvanan megsérültek a ma kora reggel bekövetkezett földrengés miatt Szecsuan tartományban. Az 5,4-es erősségű földrengést összesen 63 településen érzékelték és csaknem 2500 embert telepítettek ki ideiglenesen. A földmozgás következtében 132 ház omlott össze, míg 161 súlyosan, további csaknem 5 ezer épület pedig enyhén […]