Mai zenei ajánlatunk: a Titán zenekar

Életmód és hivatás – így foglalta össze Szabó Előd, hogy mit jelent neki és együttesének a zene. A Titan zenekar már a harmadik lemezfelvételén is túl van, több magyar pop-rock zenekarnak fellépésén játszottak már előzenekarként, de sok egyéni, főleg klubfellépésük is volt már. Az általában szerelemről szóló dalokat, mindenki csakis saját felelősségére, és lehetőleg ne […]

A sofőrök közel 80 százaléka használja a biztonsági övet

Az új Közlekedési Törvény életbe lépése előtt ez az arány csak 30 százalék volt. A felmérést a bukaresti rendőrség végezte, akik szerint az ugrásszerű változás annak köszönhető, hogy az emberek félnek a büntetésektől. Most már inkább az a probléma – derül ki a fővárosi közlekedési rendőrség felméréséből –, hogy a hátsó üléseken utazóknak csak 8 […]

Nem lesz többet Magyar Állandó Értekezlet

A kormány semmilyen módon nem támogatja a Magyar Állandó Értekezlet feltámasztását – jelentette ki Gémesi Ferenc, a magyar Miniszterelnöki Hivatal külpolitikáért felelős államtitkára. Az érv, hogy a testületet többen is belpolitikai érdekérvényesítésre próbálták felhasználni. Kelemen Hunort arról kérdeztük, hogy lehetséges-e, hogy a Kárpát – medencei Magyar Képviselők Fóruma átveszi a MÁÉRT szerepét. „Mi azt mondjuk, […]

Az idén az előrejelzettnél kisebb lesz a gazdasági növekedés

Az idei gazdasági növekedés az Országos Előrejelzési Bizottság által jósolt 6,5 százaléknál csaknem fél százalékkal lesz alacsonyabb. Ez többek között a szárazsággal pontosabban a mezőgazdasági ágazat bevételének több mint 11 százalékos csökkenésével magyarázható. Kinter Tünde, gazdasági elemző szerint ezeknél az adatoknál mindig a kiváltó okokat kell figyelembe venni: „Az a baj még mindig itt Romániában, […]

Jövőre nem jut élelmiszerjegy a közszférának

Az erre vonatkozó sürgősségi-rendelet tervezetét alá írta Paul Păcuraru munkaügyi és Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter. Az élelmiszerjegy megvonásával azt szeretnék elérni, hogy a kiadások csökkenjenek, mivel a jövő évi költségvetés tervezete a nemzeti össztermék 3 százalékánál kisebb hiánnyal számol. Jelenleg közel kétmillió közalkalmazott kapja fizetése egy részét ilyen formában. A nagy szakszervezeti tömbök vezetői szerint […]

1,25 százalékkal csökkent a lej értéke az euróhoz képest

Pénteken a Nemzeti Bank árfolyama szerint 415 régi lejjel kellett többet fizetni egy euróért. Ez az elmúlt 5 hónap legalacsonyabb értéke. A szakértők szerint ez a csökkenés a megnövekedett valutakeresletnek köszönhető és nem vonható le belőle a lej-euró árfolyamára vonatkozóan messzemenő következtetés.

Mai zenei kínálatunk: a Katapult

  Négy fiú és egy lány – tudom, jól hangzik. Ők a Katapult, a 2006-os Médiabefutó nagydíjasai. A lassan egy éves zenekarban az állandó próbák és fellépések mellett is tart a kezdeti lelkesedés. Felléptek a Félsziget fesztiválon, és több erdélyi illetve magyarországi rendezvényen. Dalaik letölthetők az internetről. A jelszó: katapult.ro

Te is stresszesen élsz? Teszteld magad!

Európában átlagban minden harmadik, Romániában, minden második ember stresszesen él. Ez azt jelenti, hogy a romániaiak a legstresszesebb európaiak. Mike Fisher brit szakértő egy rövid önismereti gyakorlatot javasol annak kiderítésére hogy mi az oka dühödt szorongásunknak. Gondolkozzunk el azon, hogy mennyire teljesítjük valamelyiket a következő 5 ismérv közül: Mennyire érezzük úgy, hogy céltalan, tét nélküli […]

Romantikusak a románok

a szerelem javára döntöttek a Soros Közalapítvány legutóbbi felmérésében. Az országszerte megkérdezett mintegy 2000 személy 38 százaléka szerint ez többet ér a bizalomnál, hűségnél vagy akár a pénznél. És ebben nemek, generációk, társadalmi rétegek, városlakók és falun élők, alacsony és magas végzettséggel rendelkezők mind egyetértenek. A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy az út kezdetén álló […]

Milyen szín a legmegfelelőbb a nappalinkba?

Egy hosszú fárasztó nap után jó világos és üde szobában megpihenni. Ehhez úgy kell megválasztanunk a falak színét, hogy összhangban legyenek bútorainkkal, és többé-kevésbé hangulatunkkal is.Abban az esetben, ha szobánk keleti vagy északi fekvésű a meleg színek közül, a sárgát ajánlja a designer, Kubanek László: „Javasolnám a napsütésre emlékeztető színeket, tehát a sárgának azokat a […]