Orvosi mítoszok dőltek meg

7 tévhitet leplezett le két gyermekgyógyász egy angol szaklapban. Például az, hogy a félhomályban olvasással romlik a látás, nem igaz. Pontosabban tartós szemkárosodás biztos nem következik be, csupán az idő alatt léphetnek el fókuszálási nehézségek, kancsalság vagy folytonos pislogás. Megcáfolták azt is, hogy a borotválkozás vastagítja a szőrt, vagy gyorsítja növekedését. Érdesebb lesz a tapintása […]

Vásároljunk tudatosan mosógépet

Egyre szorosabb kötelék fűzi az embert a háztartási gépekhez. Ha mikrohullámú sütő vagy mosogatógép épp nincs is minden lakásban, a mosógép ma már nem számít kiváltságnak. Nagy segítség, ráadásul – emlékeznek még a kézi mosásra? – megéri a pénzét. Attilával, egy háztartási gépeket forgalmazó vállalat eladójával a vásárlók gyakori szempontjait vettük sorra. „A legtöbb kliens […]

Felülkerekedett a gázolaj ára a benzinén

Ez első ízben történik meg hazánkban. Az év eleji fordulat váratlanul érintheti a dízelautósokat, és a szakértők szerint nincs sok remény arra, hogy a helyzet a közeljövőben változzon. A gázolaj drágulása egyrészt a luxusadó növekedésével van összefüggésben, másrészt pedig azzal, hogy 2008-ban már a kötelező módon hozzáadandó biodieselt is megadózzák.

Előbb kellene tartani a parlamenti választásokat, mint az önkormányzatit

Ezt Markó Béla RMDSZ szövetségi elnök nyilatkozta az Erdély FM-nek. „Mert így meg lehetne előzni azt a sok zavart, ami az önkormányzatokban elő szokott állni, miután kialakul a parlamenti képlet és látni lehet, hogy melyik párt a nyerő.” A szövetségi elnök erre nem sok esélyt lát. Az önkormányzati választások jelölési kritériumával kapcsolatban azt mondta, hogy […]

Utolsó lehetőség a pót-kisérettségire

Február 4 és 7. között szervezik meg az utolsó vizsgaidőszakot azoknak, akiknek korábban a nyolcadik osztály végeztével valamilyen oknál fogva nem sikerült abszolválniuk. Országosan körülbelül 50 ezer diáknak ez az utolsó esélye. Ha nem jutnak túl rajta, ők már nem tanulhatnak tovább líceumokban. A februári pótvizsgára január 21 és 25 között lehet iratkozni.

Munkanélküli segélyt igen, végkielégítést azonban nem kapnak az Olt Textil-től elbocsátott munkások

Zárolták az Olt Textil vagyonának egy részét Sepsiszentgyörgyön. A gyár jelentős adósságot, megközelítőleg 2 millió lej adósságot halmozott fel tavaly év közepétől, és ez az összeg 5 százaléka a készruhagyár vagyona értékének. A kényszer végrehajtás nyomán a tavaly decemberben elbocsátott 173 alkalmazott így megkaphatja a munkanélküli segélyt. Azonban végkielégítésre, ilyen jellegű munkaszerződési pont híján nem […]

Munkaerőhiánnyal küzd a bankszektor

Sok pénzintézet annyira kiterjesztette a hálózatát, hogy már nem talál elég szakképesítéssel rendelkező alkalmazottat. Csak a nemzeti bank 6000 új munkahelyet teremtett az idén. Az országban jelenleg 41 bank működik, 5200 kirendeltséggel.

Nem halad a korral a hazai szállodaipar

Európában az utazók 70 százaléka interneten keresztül keres szállást, és többségük a foglalást is a világhálón keresztül intézi. A Capital gazdasági lap ankétjából kiderül, Romániában kevés kivétellel ugyan, de ilyen jellegű szolgáltatás sem a szállásadók, sem a turisztikai irodák ajánlatai közt nem szerepel. Az előrejelzések pedig azt mutatják, hogy az európaiak az idén több mint […]

Lesz közös román-magyar ifjúsági iroda

Tavaszig beindítja a közös román-magyar ifjúsági irodát az Országos Ifjúsági Hatóság – jelentette be az intézmény nemrégiben kinevezett elnöke, Kovács Péter. „Úgy gondoljuk, hogy szükség van arra, hogy egy intézmény kapcsolatokat szervez a diákoknak, egyetemistáknak, és úgy általában a fiataloknak, ifjúsági szervezeteknek, illetve sporttal foglalkozó szervezeteknek szervez közös programokat.” A hatóság idei tervei között szerepel […]

2 millió euróból épül síparadicsom Háromszéken

A szám szerint négy, a megyében legnehezebbnek számító pályáról február végéig kell elkészüljön az előtanulmány, melynek 30 ezer lejes költségét a málnási önkormányzat állja. Kasléder József, a település polgármestere emellett még azt is elmondta, hogy a két millió euróból a felvonók, vendéglátóegységek és a parkolók megépítésére is futja. Az összeget a Régiófejlesztési Operatív Program keretében […]