A Székely Nemzeti Tanács ma egy közleményben hirdette meg a március 10-én tartott demonstrációját, az uniós elnökség mottójának jegyében. Az SZNT azt követeli hogy Románia tegye hitelessé az uniós elnökségi programját, és lépjen fel az általa választott „a kohézió közös európai érték” mottó szerint. Az SZNT szerint ugyanis ameddig a régió román többségű megyéi fejlődtek, addig Székelyföld gazdaságilag lemaradt, a cél pedig a térség elszegényítése, immár uniós eszközökkel. A közlemény szerint előterjesztenének egy beadványt is március 10-én Románia kormányához, illetve az Európai Unió fórumaihoz, amelyben tiltakoznak az említett diszkriminatív gyakorlat ellen. Az Székely Nemzeti Tanács március 10-re, 16 órára a marosvásárhelyi Postarétre hívta a székelyföldieket, hogy onnan elindulva vonuljanak a város főterére, a kormányhivatal elé. A más országokban élő magyarok szervezeteit pedig arra kérte, hogy  vonuljanak székely zászlókkal Románia külképviseletei elé, és fejezzék ki szolidaritásukat a székely autonómiamozgalommal.