Meteorológiai jelentések hiányában a régiek maguk figyelték az időváltozást. Szentül hittek abban, hogy a növények és állatok viselkedése megmutatja, mit hoz a holnap. Állati időjósnak számított a cinege: csipogása a telet jelezte, a féllábon állingaló liba a fagyot. A rigófütty a derűs időnek szólt, ha viszont fölöttébb hasonlított a macskanyávogáshoz, az ellenkezője következett be. A magát el-elbőgő szamár, a mosakodó macska esőre vallott. Február 2-án a medvére irányult a figyelem: a hagyomány szerint ezen a napon jött elő először a barlangjából, és körülnézett. Ha látta az árnyékát, visszaaludt, mert még javában tombolt a tél. Megkérdeztük a természetvédőt, hogy volt ez idén?

„Én másodikán nem láttam, de nyomokat láttam. Azt, hogy milyen idő lesz ebből kifolyólag, azt nem tudnám megmondani.”

A medvéről egyébként lehullt a lepel. A közhiedelemmel ellentétben nem hibernáló állat, tehát a téli álom… csak mese.
„Igaz, hogy lecsökken a testhőmérsékletük, és az életfunkciójuk, viszont rendszeresen látni őket, főleg a nyomaikat, tehát akár decemberben, januárban, nagy hóban is látszik, hogy megmozdulnak.” – mondja Ambrus László, az Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport tagja.

Ha a medve nem is, sok faj tényleg átalussza a telet.
„Az állatok számára ez a téli alvás, vagy hibernálás azért szükséges elsősorban, mert nincs elég táplálék ebben az időszakban, tehát a hideget átvészelni, hisz nagyon sok táplálékra, nagyon sok energiára van szükségük, és ezért választották ezt a védekező módot.”

A hibernálási időszak jó esetben addig tart, amíg megenyhül az idő, és táplálékforrások is felszabadulnak. Például megindulnak a bogarak. Ez az élet rendje, gondoljuk. Néhány helyről azonban vészt kongatnak. A globális felmelegedés kutatók szerint lerövidítheti a hibernáció idejét. Amerikában a mormoták korai ébredéséről, számoltak be, és ugyanígy a spanyolországi mókusok és medvék is hamarabb előbújnak mostanában rejtekhelyükről. Vajon mifelénk is ez történik?

„Lehet, hogy ez a globális éghajlatváltozás megzavarja az állatokat, a hibernáló vagy téli álmot alvó állatokat. Hogy lerövidült volna a hibernálási időszak, ez kicsit túlzás, legalábbis itt térségünkben. Főleg most az idén látjuk, hogy mennyire erős, mennyire kemény ez a tél.”

A hibernálás ideje alatt lelassul a légzés és az anyagcsere, a testhőmérséklet pedig a környezetéhez idomul. Az alacsony testhőmérsékleten nyugvó állatok kevés tartalék zsírt használnak el, de amint melegszik az idő, úgy gyorsulnak egyre az életfunkciók, s egy idő után a szervezet jelt ad, hogy ideje élelem után nézni. Ilyetén a korai felmelegedések korántsem veszélytelenek:

„Meg tudják zavarni a sünöket, vagy medvéket is, ez a kisebb állatoknál igen veszélyes tud lenni, hogy ha a tél folyamán felmelegszik az idő, és megébrednek, hiszen ezáltal jelentős mennyiségű energiát veszítenek el, azokból a tartalékokból, melyek a tél folyamán még szükségük lenne rájuk.”

És ez csak az egyik gond. Az éhezés is fenyeget, hisz kora tavasszal még nem találni annyi táplálékot, a virágzás ugyanis csak hóolvadás után indul be. Az előbújó, legyengült állatok ráadásul könnyebben válhatnak ragadozók zsákmányává. Hacsak nem alkalmazkodnak az új körülményekhez:

„Hogyha ez fokozatosan történik, nem jelent gondot, a természet csodálatosan tud alkalmazkodni, akkor lehet gond, hogyha ezek hirtelen változások, tehát egyik évről vagy akár néhány éven belül történnek meg. Nem-nem hiszem, hogy különösebben katasztrófát jelentene, hogyha lerövidülne néhány héttel, a gond az, hogyha felborul ez az egyensúly, tehát néhány melegebb hetet egy hirtelen lehűlés követ, ez jelent nekik gondot, ez a pusztulásukat okozhatja.”