A tiltakozó nagygyűlés délután 6 órakor kezdődik a sportcsarnok előtt.

„Elsősorban fel szeretnénk mutatni a közösség akaratát, azt, hogy nem értünk egyet ezekkel a leváltásokkal, szeretnénk azt is elérni, hogy azoknak az intézményvezetőknek a sorsa, akiket leváltottak, valamilyen formában rendezni a továbbiakban.”

-mondta el korábban Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A szervezők, az RMDSZ és az EMNT a megmozdulásra több megyéből is várnak résztvevőket.

„Arra számítunk, hogy legalább annyi, vagy több támogatónk jön el, mint Csikszeredába, ahol több mint 15 ezren vettek részt. Elsősorban Maros megyei, de nem csak Maros megyei résztvevőket várunk, hiszen fognak jönni Hargita és Kovászna megyéből is.”

Háromszékről például ötszáz tüntető érkezik 6 órára. Porcsalmi Bálint szerint az elkövetkezőkben hasonló tiltakozó megmozdulásokra Bihar, Szatmár vagy Kolozs megyében is sor kerülhet. A szervezők azt remélik, hogy ezekkel a tiltakozásokkal változtatni tudnak a kormánypártok álláspontján.