Az összegből egy sportpályát építenek a gyerekek számára. Az adományt Seszták Miklós, Magyarország nemzeti fejlesztési minisztere jelentette be, aki több napos látogatásra érkezett Erdélybe. A tárcavezető erdélyi körútja első állomásaként tegnap a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szovátai gyermekotthonát látogatta meg Kelemen Hunor szövetségi elnökkel közösen, ma pedig a csíkszépvízi tejfeldolgozó üzembe látogatott el, illetve a csíkszeredai megyei tanács vezetőségével találkozott. A megyei önkormányzat munkatársai a Hargita-hegység Övezeti Rendezési Tervét, és a Hargita sí-régió tervét mutatták be a magyarországi tárcavezetőnek. A találkozó után Seszták Miklós és Kelemen Hunor közös sajtótájékoztatót tartott, ezen mindkét politikus azt hangsúlyozta, hogy javítani kell a két ország közötti együttműködést. Seszták Miklós azt is bejelentette, hogy az idén létrehozott Magyar Fejlesztési Központ az erdélyi magyaroknak is segít majd a brüsszeli támogatások lehívásában.